Nem tudok

Nem tudok írni a boldog időkről.

Béna kezemben a múlt kesereg,

mert a jelen felemészt; szava őröl.

Illatos álmom a kútba esett.

Harcol a Multi, megölnek a bankok.

Támad a számla: fizess, de ma még!

És ha fizetsz, te lehetsz majd a bajnok;

nem nyomorít meg a gond-szakadék.

Hogyha a postás zörgeti ajtóm,

félve lesem, csak az ablakon át.

Reszket a szívem és zsibbad a tarkóm,

várom a rossz hírt, a jót, a csodát.

Félek Uram, ha ma még, meg is őrzöl;

Nem tudok írni, a boldog időkről.

Ez a föld

Elszabadulva a múlt vonatából

félem a bajt, de remélem a jót.

Lángol a szív szava, éget a vágytól,

mert ez a föld, ez az ég; takaróm.

Rám nehezült ez a sors, ez az élet.

Nyögve, nyüszítve tolom szekerem.

Tűnik a szép, s vele hunynak a fények;

már a sötét dominál egemen.

Itt van a jó, de eloltja a szólam;

- Többet akarj! - Nem elég ez az ég!

Hát akik állnak a vám előtt sorban

nem magyarok? Nekik ez mocsadék?

Úgy letiport ez a sors, ez az élet;

életem itt csak egy árva regény.

S bár szekeremben a súly felemésztett;

talpam alatt ez a föld, az enyém...

Játék

Én játszanék veled: Halál,
ha fakó árnyad lengedez;
lennék érett búzamező,
melyet kezed éppen keres.
De elhajolnék mint a nád,
ha meglengetnéd a kaszád.

És játszanék veled: Idő,
göröngyös útra mutató;
ha fáj a gond, és ég a szív,
álljon az óramutató.
Majd akkor rakjon perceket,
hogyha a rossz már nem nevet.

De, játszanék még kék eget,
mely szivárványtól fényes, és
a halálnak színnel üzen,
hogy lesz még új felébredés.
S bár életem csak torz tükör;
a szívem benne tündököl.

Végső üzenet

A csillagok tiszta fénnyel ragyognak.

Most hozzád száll szerelmes sóhajom,

mert nem vagyok melletted és a sorsnak

fényévnyi röptét némán bámulom.

A szívemet kis madarakkal küldtem.

Vágy dobbanása szívedig hatolt.

És lelkemben ezernyi szikra-fürtben

hallottam a hozzám küldött sikolyt ...

De érzem, hogyha elsodor a szél

és síromat is vadrózsák takarják,

találkozunk szerelmünk éjjelén,

ha sírodra majd tiszta szívvel írják;

szerette őt, és ebbe halt bele.

Ez lesz álmunk végső üzenete ...

Reménytelenül

Nyálkás, ködös és néma lett az este.

Melléd ülök, a kezedet keresve

és, mint végső menedéket; markolom.

S mert hozzám bújsz; hát átölel karom…

Riadt madárka, mely otthont nem talál,

érzem, hogy lüktet, a szíved kalapál...

Átjön a ritmus, szavak sem kellenek,

a szótagok most mind mellékesek …

S.O.S.-t ver hangosan zakatolva, ütve;

Mi lesz velünk?- némán dobban fülembe

Hogyan tovább?- ez visszhangzik fejemben;

és csak szorítlak ,.. méla szédületben ...