Erős nagyon a Sztüx sodrása.
Ülök. Magamba révedek.
S amíg a ladikot dobálja
Újra élem az életet...
***
Lehet, hogy rossz voltam,
mint gyermek.
Talán most is túl rossz
vagyok.
De csak akkor ítéljetek
meg,
Hogyha már
meghallgattatok.
Nem tűntem ki soha
semmiben.
Tanultam, játszottam,
éltem.
S mint vad, mikor éjjel
elpihen,
Megbújtam anyám ölében.
És néztem ámuló szemekkel,
Hogyan születnek új
csodák.
Nem tudtam még, hogy
mindig nem kell
Megvetni álmom vánkosát.
Gyorsan nőttem fel, mint a
gomba
És nem bántottam másokat.
Csak mindig azt szerettem
volna,
Ha igaz álmom megmarad.
Szeretni és szeretve
lenni...
Én ezt akartam, semmi
mást.
Odaadó, hű társra lelni,
Széppé téve a hallgatást.
***
Bűnöm tán az, hogy megszülettem.
Nem tudhatom... én ostoba
Talán egyszer a
végtelenben
Hol sorsom nem lesz
mostoha,
Majd rájövök, mért volt az
élet.
Most itt álok előttetek.
Köröttem csend. Vibráló
fények.
Hát itt vagyok...
Ítéljetek.
4 megjegyzés:
"Nem tudtam még, hogy mindig nem kell
Megvetni álmom vánkosát."
Gyönyörű ez a Versed is!
És nem kell megvetni... Vannak nyerő játékosok és szenvedők, de hiszem, ez utóbbiak élik meg a teljes Életet...
Bárcsak ne így volna!
Szeretettel: Ditta
Lehet,hogy ha valóra váltak volna a kisgyerek álmai,mára már úgyis értéküket veszítették volna,és most egy másik lehetőség elvesztésén lenne bánatos.
Azaz,mindig akad valami a múltban ,ami nem sikerült...:)
Viszont a legszebb versek a boldogtalanságról szólnak!
Köszönöm Ditta!
Igazad lehet...
:)
Monik, örülök, hogy tetszett a versem...
Köszönöm, hogy itt jártál.
:)
Megjegyzés küldése