2011. március 19., szombat

Kharón ladikjában

























Erős nagyon a Sztüx sodrása.
Ülök. Magamba révedek.
S amíg a ladikot dobálja
Újra élem az életet...

***

Lehet, hogy rossz voltam, mint gyermek.
Talán most is túl rossz vagyok.
De csak akkor ítéljetek meg,
Hogyha már meghallgattatok.

Nem tűntem ki soha semmiben.
Tanultam, játszottam, éltem.
S mint vad, mikor éjjel elpihen,
Megbújtam anyám ölében.

És néztem ámuló szemekkel,
Hogyan születnek új csodák.
Nem tudtam még, hogy mindig nem kell
Megvetni álmom vánkosát.

Gyorsan nőttem fel, mint a gomba
És nem bántottam másokat.
Csak mindig azt szerettem volna,
Ha igaz álmom megmarad.

Szeretni és szeretve lenni...
Én ezt akartam, semmi mást.
Odaadó, hű társra lelni,
Széppé téve a hallgatást.

***

Bűnöm tán az, hogy megszülettem.
Nem tudhatom... én ostoba
Talán egyszer a végtelenben
Hol sorsom nem lesz mostoha,

Majd rájövök, mért volt az élet.
Most itt álok előttetek.
Köröttem csend. Vibráló fények.
Hát itt vagyok... Ítéljetek.







4 megjegyzés:

M. Fehérvári Judit írta...

"Nem tudtam még, hogy mindig nem kell
Megvetni álmom vánkosát."

Gyönyörű ez a Versed is!
És nem kell megvetni... Vannak nyerő játékosok és szenvedők, de hiszem, ez utóbbiak élik meg a teljes Életet...
Bárcsak ne így volna!

Szeretettel: Ditta

szeterka írta...

Lehet,hogy ha valóra váltak volna a kisgyerek álmai,mára már úgyis értéküket veszítették volna,és most egy másik lehetőség elvesztésén lenne bánatos.
Azaz,mindig akad valami a múltban ,ami nem sikerült...:)
Viszont a legszebb versek a boldogtalanságról szólnak!

Barna írta...

Köszönöm Ditta!
Igazad lehet...
:)

Barna írta...

Monik, örülök, hogy tetszett a versem...
Köszönöm, hogy itt jártál.
:)