2009. november 25., szerda

Konok remény



Fekete lapra írok
fehér szavakat.
Remélem, egyszer
megtalálom újra
az elveszettnek hitt
boldogság-madarat.

Szövöm a szavakat
sorban, egymás után.
A gondolatok,
zúdulnak belőlem,
sötéten és sután,
mint sáros ár hullámai
ha elmossák a partot…
S mégsem látom
magam előtt
az arcod…

Próbálom szépen
sorba rakni őket
és nyújtanám
a kezemet feléd..,
de a szavak midig
összekeverednek
és kezem bénán
az ölembe hull.
Fekete lapon
a betűk összefolynak.
Összegyűröm
és kezdem újra.
Konokul.

Egy éj veled



Nesztelen éjben, kis titok szoba
Csak a miénk most, a vágy otthona
Mindent kizártunk, már nincs senki más
Csak te meg én és az édes varázs
Szüntelen izzásban lüktet a testünk
Elégünk százszor, hogy újra szülessünk



Dereng a hajnal, és én csak nézlek
Ágy szélén ülve szótlan becézlek
A cigarettámon fénylő parázs
Arcodon tündéri álomvarázs
Fejed a párnán, szemed lehunyva
Lágy csókot lopok a homlokodra
Elmosolyodsz, és karod kinyújtod
Ajkamat lassan ajkadra húzod
Forró a csókod, rögtön, eléget
Azt kívánom, hogy ne érjen véget
Bársony bőrödön érzem a vágyat
Éget a tűz és nincs több alázat
Hallom a szíved vadul kalapál
Repülünk ismét. Ránk új csoda vár.



Elhagy az álom, pirkad a reggel
Engem ölelve, mellettem fekszel
Halk szuszogásod, fülemben érzem
Édesen alszol. Veled a szívem
Elvesztem teljesen. Tiéd vagyok
Felkel a nap, és csak miránk ragyog

Ablak






Rég becsukott ablak vagyok
Benéz rajtam a napsugár
Kopott szoba, rossz bútorok
Egyebet nemigen talál

Bezártak már nagyon régen
A napraforgó sem köszön
Mert kopott, fakó a fényem
Kecses fejét nem tükrözöm

Nem csillogok mikor éjjel
A hold szememen beragyog
Lágy csillagport szórva széjjel
És álmot hozó harmatot

Párkányomra nem száll madár
Dalát nem hallgathatom
Senki sem szól rajtam be már
Nincsen virág az asztalon

Régi álmok, szép emlékek
Remegve futnak rajtam át
Nyissanak ki!!! Még remélek…
S így hallgatom a múlt dalát

A csend hangjai



Mikor a csend körülölel

Hallod, hogy messze énekel
S egy dalt dúdol az esti szél
Vele egy kis tücsök zenél
Felhangzik lágyan egy ütem
Halkan dobol a szíveden
Feletted ezer csillag ég
Kéklőn fénylik a messzeség
S az öreg hold is felragyog
Mosolyognak a csillagok
Ez a szép érzés felemel

Mikor a csend körülölel


De ha a csend beléd hatol

Hallod, hogy szólnak valahol
De nem érted a hangokat
Szívedre dermedt kárhozat
Ül, rád telepszik és lenyom
Megáll a hang a torkodon
Kiáltanál, de nem lehet
Vaskéz szorítja lelkedet
Tompa dübörgés szíveden
Lassan kiszáll az értelem
S a vak sötétség rád hajol

Mikor a csend beléd hatol

2009. november 24., kedd

Az utolsó nap emléke







Csak néztelek ágyadban fekve.
A két szemed még csillogott.
De nem látott már, csak merengve
nézett messze egy csillagot.

Előző nap még mosolyogtál,
megsimogattad arcomat.
Csak néztél rám, semmit se szóltál;
mégis boldognak láttalak.

Szíved vert még, benn tartva lelked;
a beteg test még működött.
De tudtam, már várod a percet,
s a kínokat majd ellököd.

Elbúcsúzol a kinti fénytől;
mosolyogsz, s emeled kezed;
szabadulva e - földi léttől
intesz némán, hogy ég veled…

***

És megtörtént. Elmentél csendben.
S én akkor nem hittem talán;
hogy itt hagytál te mindörökre;
és nem lesz többé már anyám.

Ébressz fel






Ébressz fel kérlek, mert fáj ha álmodok.
Nem süt a nap, kialusznak a fények,
Lelkemre sötétség borul és félek
Ha nem ragyognak már a csillagok

Rázd a vállam! Mert a semmi ködén át
Újra eljönnek s durván félre löknek
A múlt árnyai… és arcomon könnyek
Csorognak lassan… húzva mély barázdát.

Szólj hangosan vagy suttogd a fülembe,
Hogy velem leszel és foghatom kezed
S itt maradsz végleg, most és mindörökre.

S ha majd mint imát suttogom neved
És rám hajolsz csak úgy, engem szeretve,
Álmom szép lesz…s nem kell ébresztened.

Szeretném



Szeretném belopni magam álmaidba
Hűsítő szellőként borzolnám hajad
Édes mosolyt csalnék fájó tegnapokra
Új reményt igéznék,ami megmarad

Szeretném belopni magam napjaidba
Felrázva a szürke hétköznapokat
Rózsalángot fonnék égő vágyaidra
És forrón csókolnám tüzes ajkadat

Szeretném belopni magam a lelkedbe
Belevésni lánggal, hogy örök legyen
Messze szállnánk ketten föl a fellegekbe
Új élet felé… ha fognád a kezem

Nélküled



Jól tudom én, veled elhagy a múlt, keserít a magányom.
Elsirat, alszik a vágy. Fénye, ha messzire ránt;
Ébredek újra, de kár, mert fekhelyed árva az ágyon...
Nem leszek én csak egy árny. Porszem a szél derekán.

Alvó nap













Szép, puha réten lépdelek újra, a fűben a lábam;
Nyugszik a nap most. Rőt vöröséért hajlik a vágyam.

Talpamat ismét bársonyosan simogatja az emlék;
Elvisz a gondolat engem, mintha az Ő fia lennék.

Életemet csak az álmaimért rakom így ki az égen;
Hát veled álmodom én a jövőt, és már neked élem.

Vesztes a hit, ha a bűn felemészti a jót is, a szépet;
Alszik a nap már. Nézd velem újra szerelmem e képet!



Hazám



Búzakalászok arany sora omlik a lábam alatt szét.
Szép ez a föld itt. Otthoni fények szállnak a szélben...
Féltem e földet a csúf hazugoktól s fáj a való most.

Szép Magyarország kincsedet óvjad a kinti világtól..
Mert amit életük árán védtek az ősök is egykor
Áldva a múltat; nem szabad azt soha elpazarolni…