2010. július 9., péntek
Alkonyat
Szépia színei várnak a nappali fényre a légben.
Támad az alkonyi szél, húzza a nap sugarát…
Rőt-vörös érzés csillan utolsót esti levélen.
Elköti bólogatón vágyaitól a faág…
Álmos az erdő. Szótlanul állnak a fák a homályban.
Hajlik a dombra a fény és betakarja fiát…
Úszik az égre a hold és lassan a csillagok árja,
Felfedi szépen az éj állhatatos mosolyát…
Címkék:
Disztichon,
Természet
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése