Nem mondtam el

Nem mondtam el, amit akartam;
Csak hallgattam mindig, zavartan.
S ha néha szóra nyílt az ajkam,
A hang megállt ott legbelül…
Idegdúcokba rejtve, titkon,
Becsomagolva minden titkom,
Nem mondtam el, hát most elmondom;
Mert lelkem mindig menekül…

Negyvennyolc évet végig éltem.
Előre néztem, s ha volt vétkem,
Nem érdekelt. Csak kinevettem;
Szívem páncélba öltözött.
Most semmim sincs, csak vegetálok.
Öröm, derű, remények, álmok;
Elúsztak mind... és a határok
Elmosódtak, jó s rossz között…

Elmondom mégis; Jó volt élni!
Sírni, örülni és remélni,
Istenemtől oltalmat kérni;
S ha eljön egyszer majd a nap;
Amikor megnyugvást találok,
Felnyitva szemem újra látok,
Örömmel gondolok majd rátok;
Ha fentről nézem síromat.