2013. január 27., vasárnap

Nem tehetem





Nem tehetem , hogy a szót, mi belülről kúszik agyamba
félresöpörjem a porba azért, hogy a szív lenyugodjon.
Mert ki vakon füleit betapasztja, s szája se szól már;
gyáva lator. Ki csak úszik az árral, vagy vegetálva
és bugyután lemerülve, feladja az élete álmát.

Nem tehetem most. Mert ez az ország még az enyém és
még a tiéd is. Századok álmai szállnak a szélben.
És a reménység úgy gyökeret vert ebben a földben,
hogy kiszakítani nem lehet azt, mert őrzik az ősök.
Mély, örök álmaikon még vér a pecsét s nem ereszt el.

Nem tehetem most félve a mától, hogy ki ne mondjam;
Szégyen e honra a mostani helyzet! Mert ki szegény volt
annak a sorsa, az élete még sanyarúbb ,keserűbb lett
mint az előtt volt. Bár a szavak szabadok, de mit érnek?
Hányod a falra a borsót szüntelenül, de hiába.

Nem tehetem most félve a mától, hát kikiáltom;
Jobb, ha vigyáztok gazdag urak javatokra, amíg van!
Mert az idő közelít már, és a türelme e népnek
egyre fogyóban. S majd a pohár itt hogyha kicsordul;
Nincs kegyelem. Csak az ösztön, a vér szava szól dübörögve...



1 megjegyzés:

Tamás Zsolt Konrád írta...

Végig lüktettem a sorokon, nagy élmény volt!
Szeretem a hexametereket, és Te különösen jól prezentálod ebben a formában a gondolataidat!