2011. június 30., csütörtök

Magamat köszöntő



Ma én köszöntöm önmagam,
bár fel sem fogta még agyam,
hogy ötven éve élek itt ..,
ledobva múlt bilincseit,
most újra játszom életem;
könnyes-vidám történetem …

***

Vértől csuszamlós csecsemő;
felsírva anyát kereső,
s ha átkarolják nem neszel,
csak csöndben, halkan ünnepel,
hogy itt lehet e-glóbuszon;
nem tudja még, hogy fáj nagyon …

Kisgyermek. Őszintén szeret.
Anyjának nem mond még nemet,
mesékben él képzelete;
színes a táj, nem fekete.
A lelke tiszta mint a hó;
csak ring vele a hintaló …

Nagyfiú. Iskolába jár.
Úgy gondolja, hogy nincs határ;
jövőt álmodó kiskamasz,
világa az örök tavasz,
bár sejti már; nem érti még;
hogy mért nem mindig kék az ég …

Pár év, és középiskola;
az örök tudás otthona.
Öntöz egy reményvirágot;
Hogy megváltja a világot,
de gyorsan nő, mint a gomba;
s az álmok dőlnek halomba …

Felnőtt-gyermek. Dolgozni kell.
Muszáj beérni ennyivel …
Az idő felgyorsulva száll,
nem marad csak egy szalmaszál,
a remény, amit megragad;
csináld újra, ne hagyd magad!

***

S úgy elszelelt az ötven év,
oly gyorsan, olyan könnyedén,
mint észrevétlen halk zene.
Csak a szívem sajog bele,
és fel sem fogta még agyam;
ma én köszöntöm önmagam …



2 megjegyzés:

Judit írta...

Boldog Születésnapot Neked Branuel, ha megkésve is.
Így telik el az életünk sajnos!
Szép a Versed! :-)

Barna írta...

Köszönöm szépen Ditta, hogy itt jártál ...
Örülök, hogy tetszett.
:)