2011. március 9., szerda

Volt egy percem




Volt egy percem a hangos zűrzavarban;
Megálltam némán s behunytam szemem...
Terád gondoltam, mert pont így akartam;
S újra megtalált ott, a szerelem...

Az emberek körülöttem haladtak;
Mint némafilmen mozgó figurák...
S én gondolatban, egyre, lankadatlan;
Simogattam szép kezed bársonyát...

Leírom mindezt, mert jó volt akkor, ott.
Éreztelek. Valahol, mélyen, bennem...
Én, aki mindig csak lopva álmodott,

Abban a percben, újra tiéd lettem...
Szerelmem beléd, úgy csimpaszkodott;
Mint bezárt rab, ha lát egy csillagot...

3 megjegyzés:

M. Fehérvári Judit írta...

Branuel!

Gyönyörű ez a szonett! S végre, hogy írsz! Jót tesz Neked ez a majdnem tavasz!

Szeretettel: Ditta

Barna írta...

Nagyon örülök, hogy figyelsz rám Ditta...
Köszönöm.

M. Fehérvári Judit írta...

A neten sok rokonlélek van...
Érdekes módon megértjük és megtaláljuk egymást...
Eső nélküli vidámabb napokat kívánok Neked!