Volt egy percem a hangos zűrzavarban;
Megálltam némán s behunytam szemem...
Terád gondoltam, mert pont így akartam;
S újra megtalált ott, a szerelem...
Az emberek körülöttem haladtak;
Mint némafilmen mozgó figurák...
S én gondolatban, egyre, lankadatlan;
Simogattam szép kezed bársonyát...
Leírom mindezt, mert jó volt akkor, ott.
Éreztelek. Valahol, mélyen, bennem...
Én, aki mindig csak lopva álmodott,
Abban a percben, újra tiéd lettem...
Szerelmem beléd, úgy csimpaszkodott;
Mint bezárt rab, ha lát egy csillagot...
3 megjegyzés:
Branuel!
Gyönyörű ez a szonett! S végre, hogy írsz! Jót tesz Neked ez a majdnem tavasz!
Szeretettel: Ditta
Nagyon örülök, hogy figyelsz rám Ditta...
Köszönöm.
A neten sok rokonlélek van...
Érdekes módon megértjük és megtaláljuk egymást...
Eső nélküli vidámabb napokat kívánok Neked!
Megjegyzés küldése