2011. szeptember 16., péntek

A kor meséje (Szonettkoszorú)



1.

Elmúlik végleg egyszer ez a kor,
s mint rossz tanú a főtárgyalás napján,
ki, álszöveget gyorsan bemagol
és mégis mindent össze-vissza zagyvál,
úgy vall sután tankönyvekben magáról
s próbálja festeni a színtelent.
Majd szépeket mesél a vén Dunáról
és mosolyogva hangosan mereng.
De tudom jól, hogy hazug lesz a szó;
nekik színesre festik át a képet.
Igaznak mondják, ami nem való
S ők elhiszik, mert bárhogyan is élnek,

az életünk, a sohasem marasztalt ,
történelem lesz, mit tanítanak majd …


2.

Történelem lesz, mit tanítanak majd
és a diákok hallgatják a szót.
De félek, hogy mint az olvadt aszfalt,
süllyed, s elnyeli az igaz valót.
Ezért leírom, mert most benne élek
és megpróbálom elmondani azt,
hogy miért lettek hazugok a fények
és mért kéne kigyomlálni a gazt.
Remélem nem lesz hiábavaló
s megérti majd az is ki jobbra termett,
mert jók között én nem leszek csaló;
nem bélelem ki bársonnyal a vermet.

Versem erősen, tisztán zakatol s
Értő agyakba némán behatol …


3.

Értő agyakba némán behatol,
még hogyha fáj is néha az igazság,
s a média egész másról papol,
nem lesz az más, mint tudatos ravaszság.
Csak porhintés az emberek szemébe,
mert álnokul árulták e hazát,
s hiába folyt az ősök áldott vére,
nem érdekelt az senkit odaát.
Az új adók, mind kínozták a népet,
de mégis volt ki hízott általa;
szép színes filmkockákból festve képet,
mindig a gazdagnak volt igaza.

Idegen pénz terítette az asztalt.
Megérti majd, ki már sokat tapasztalt …


4.

Megérti majd, ki már sokat tapasztalt
mert tudom, hogy lesznek még e honban
kiknek fülében megmaradt a rakpart
és szívük az alsó kövén dobban,
hol megírta nagy versét a költő.
A magyarokhoz szólt Ő nem a mához,
hangja bölcs volt és mégis dübörgő,
nem hasonlított semmilyen imához,
de benne volt a figyelmeztetés,
hogy építsük s ne romboljuk ezt a hont
" ez a mi munkánk és nem is kevés"
és ezzel szívünkbe új reményt adott.

Hát, ki nem dobta még el a reményt,
Rögtön felfogja, mint egy rossz mesét …


5.

Rögtön felfogja, mint egy rossz mesét
és átlátja, hogy mit hoztak a bankok.
Mert bolond az ki holnap is remél,
amikor emelik a svájci-frankot.
S ha nem törlesztesz, utcára kerülsz.
Kimondták rád, mint a végítéletet.
A bár-listával rögtön szembesülsz
mert a te jó bankod sosem hiteget.
Így, ha van munkád és egészséged is,
dolgozz nekik amíg bele gebedsz
és hogyha hozzád a szegénység benyit;
fel se vedd, csak örülj hogy fizethetsz.

Mint a vak jós, ki látatlanba  jósol,
Úgy nézi majd a gondot az utókor.


6.

Úgy nézi majd a gondot az utókor;
Milyen jó volt a demokrácia.
S mint szép leány mikor füledbe csókol,
úgy érzed, hogy nem feleded soha.
Pedig ha láttad volna, hogy fejik,
és hogy ámítják szüntelen a népet;
azt csapják be, ki nekik dolgozik,
és azt, ki még egy kis segélyt sem kérhet.
Mert dolgozol, nem vagy rá jogosult.
Ezért még ara sem lesz soha pénzed,
hogy rendelj magadnak egy koszorút
előre, ha majd véget ér a léted.

Sorsodnak fiaid isszák a levét;
Ha felgyülemlik benne a szemét ...


7.

Ha felgyülemlik benne a szemét,
próbálkozol a felszínén lebegni.
De mivel sosem vagy elég kemény,
lehúz a súly és nem marad szemernyi
remény sem, mely újra talpra állít.
És gyűlnek a befizetetlen számlák,
s ha egy kis időt nyersz, az se' számít,
mert életedet hazugságok rágják.
Hinnél a szónak, nem lesz már emelés.
Megnyugtatnak, hogy nem drágul a gáz,
majd jön a hír; tán ez mégis belefér;
a kormány mindent jól megmagyaráz.

Kevés a bőr, mit lehúzott a jókról.
Hát kíváncsian újra belekóstol ...


8.

Hát kíváncsian újra belekóstol;
megméretteti a nép türelmét,
s az nem mondja, hogy elég már a szóból,
azt hiszi, hogy mindig lesz oly elmés,
hogy lel a nagykapun egy kiskaput.
És azon keresztül, még ha csalva is,
a gúzskötél tán egy kicsit lazul,
ám nem veszi észre, hogy az is hamis.
És aki mindig verítékes arccal
próbál jó lenni, sok csaló között,
majd rádöbben, hogy akárhogy is talpal,
az életére csak a sár fröcsög.

Feladja lassan, elernyedt testtel.
És nem érti mért szegényedett el ...


9.

És nem érti mért szegényedett el,
amikor napestig húzza az igát.
Minden reggel, ha fáradtan felkel,
csak ara gondol, vajon ma mit csinál
ott "fenn a házban" a sok kiválasztott;
milyen törvényt talál ki újra itt?
S az ország, mely eddig csak fejet hajtott,
még meddig tűri, tovább ezt a kínt?
És este ha megrogyva hazatér,
annak is örül, ha nem történt semmi.
Mert minden nap új harc a másnapért
és talán holnap is lesz majd mit enni.

S felfogja, hogy megrokkan e hazában
Szép nemzetünk a túl nagy gazdagságban ...


10.

Szép nemzetünk a túl nagy gazdagságban
csak vegetál, és naphosszat szorong.
Falun, városban, üzemben vagy gyárban,
a bús remény már elvétve bolyong.
Csak aki "fent" van, annak jut remény.
Akinek svájci bankban van a pénze.
Mert gazdag van csak, és nagyon szegény,
a középosztálynak már nincs reménye.
S aki szegény, még örülhet, ha futja
hó végén kenyérre a családnak,
még van fedél feje felett, s ha tudja
fizeti a rezsit és nem lázad.

Kérdezné, de megszólalni nem mer;
Miért lett hajléktalan sok ember ...


11.

Miért lett hajléktalan sok ember,
amikor minden polgárnak van joga
méltó élethez, s bármit hoz a rendszer,
legyen munkája, és legyen otthona!?
Ehelyett sorban fekszenek az utcán.
Aluljárókban vagy a híd alatt.
Kenyér után, sok, a kukákban turkál,
s a csillagos ég alatt alszanak.
És nem csak az kerül az utca szélre,
ki lustán csak hátrafelé tolat,
de az is kinek nem volt elég pénze,
hogy kifizesse a kamatokat ...

És hogy miért?, nem ad választ az állam;
Csak meditál és elmereng magában ...


12.

Csak meditál és elmereng magában,
asztalnál ülve este a család.
Keserű falat csúszik le a szájban;
száraz kenyér .., míg más kolbászt zabál.
De holnapra talán már ez se' lesz,
ha a családfő reggel nem kap munkát.
Már napok óta talpal és keres,
hogy mi lesz másnap, azt sohasem tudják.
Bús bizonytalanságban tengetik
kis életük sok ezren itt e honban.
Vannak akik a csodát kergetik,
míg boldogságuk egyszer kettéroppan.

Van olyan, ki a végsőkig dacol.
Majd rá legyint; ez féregrágta kor.


13.

Majd rá legyint; ez féregrágta kor.
Kívülről nézve tán szépet mutat még,
de ha valaki mélyére hatol,
oda ahová nem süt be a napfény,
nem lát az mást, csak csüggedt arcokat.
Illúzió nélküli sorsok útján
az életerő lassan lelohad,
és porszem lesz, mit elsodor a hullám.
Ahol remény nélküli életekből
falat lehet rakni jó magasra.
Csak félő, hogyha túl magas, majd eldől,
s nem tud menni sehová panaszra,

csak csendesen a lelkedbe hatol.
Ha kérdezik, akkor sem válaszol ...


14.

Ha kérdezik, akkor sem válaszol,
mert nehéz azt elmondani szavakkal,
mi lelkünkből egy szikrát elrabol,
ezért csak állunk dacolva, haraggal
és nézzük hogyan adják el honunk
a képmutató, kapzsi, gaz kufárok.
Nem elég erős hozzá még karunk,
így nem fog rajtuk ősi magyar átok.
Hát véget vetek ennek a beszédnek,
tanuljon belőle, akit illet;
majd hogyha egyszer nem lesz önös érdek,
csak EMBER, aki igazságot hirdet,

és áldott népünk szép új dalt dalol;
Elmúlik végleg egyszer ez a kor ...


Mesterszonett

Elmúlik végleg egyszer ez a kor.         
Történelem lesz, mit tanítanak majd.
Értő agyakba némán behatol.
Megérti majd, ki már sokat tapasztalt.
Rögtön felfogja, mint egy rossz mesét;
Úgy nézi majd a gondot az utókor.
Ha felgyülemlik benne a szemét,
Hát kíváncsian újra belekóstol.
És nem érti mért szegényedett el
Szép nemzetünk a túl nagy gazdagságban,
miért lett hajléktalan sok ember,
csak meditál és elmereng magában.

Majd rá legyint; ez féregrágta kor ;
Ha kérdezik, akkor sem válaszol ...


2 megjegyzés:

M. Fehérvári Judit írta...

Egyformán gondolkodunk, csak sajnos, nem vagyunk elegen.

Unknown írta...

Ezért a remekműért, már a facebookon is leróttam a tiszteletem, így mos csak ismétlem magam, és nagy élmény volt újra olvasni!