Csak néztelek ágyadban fekve.
A két szemed még csillogott.
De nem látott már, csak merengve
nézett messze egy csillagot.
Előző nap még mosolyogtál,
megsimogattad arcomat.
Csak néztél rám, semmit se szóltál;
mégis boldognak láttalak.
Szíved vert még, benn tartva lelked;
a beteg test még működött.
De tudtam, már várod a percet,
s a kínokat majd ellököd.
Elbúcsúzol a kinti fénytől;
mosolyogsz, s emeled kezed;
szabadulva e - földi léttől
intesz némán, hogy ég veled…
***
És megtörtént. Elmentél csendben.
S én akkor nem hittem talán;
hogy itt hagytál te mindörökre;
és nem lesz többé már anyám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése